Elmegyünk Angelóhoz?

Sherlock Elmepalotájának John-szárnyában zűrzavar tombol, amit orvosolni kell: túl sok nőt kéne elraktározni... Így nincs más hátra, Sherlocknak végre rá kell vezetnie Johnt a helyes ösvényre.

Sherlock pizsamába öltözve, a foteljében gubbasztott, lábait maga alá húzva átölelte magát, s fejét a térdén nyugtatta. Elmepalotájának magányába szeretett volna visszavonulni, ám a palota John-szárnyában óriási zűrzavar tombolt, és hiába próbálta figyelmen kívül hagyni ezt a tényt, nem sikerült. 

John megint új barátnőt szedett fel valahol, akinek a nevét, kinézetét, foglalkozását megint meg kéne jegyeznie, és teljesen új lakosztályt kéne készítenie neki - legalábbis John szerint. De minek? Hiszen néhány nap múlva már úgysem lesz aktuális a hölgyemény, akkor mi értelme annak, hogy ő, Sherlock bármelyikükre is pazarolja az értékes idejét. Számára ezek a semmit mondó nők csak elmosódott foltok voltak. Az is teljesen mindegy, hogy a nő most Sarah (bár ő elég hosszú ideig tartózkodott John mellett), vagy Kitty, Kristie, Jenette, Elisabeth a nevük. Felőle lehetett akár Juanita is, akkor is egy unalmas nőcske lesz, aki bele akarja kényszeríteni Johnt egy förtelmes életbe. Mert hát Johnnak mire van szüksége? Kalandra, adrenalinra, gyilkosságokra, bűnüldözésre, és egy végtelenül okos társra, aki mindezt megadja neki. Ilyen személy pedig csak egy helyen terem, méghozzá a Baker Streeten, ő pedig nem más, mint…

− Mrs. Hudson?

... Nem, nem Mrs. Hudson, hanem Sherlock Holmes.

− Mrs. Hudson!

Az viszont igen bosszantó, hogy John ezt nem képes belátni; vagy csak nem meri... De végül is ő és John már elég régóta egy pár, ideje lenne már hozzászoknia a gondolathoz, és megbékélnie vele.

− Oh, Sherlock, nem láttad Mrs. Hudsont? - Sherlock megrázta a fejét, és teljes figyelmét az éppen betoppanó Johnra fordította. 

− Ha jól sejtem, Mrs. Turnerrel elmentek egy bridzs partyra, ahol minden bizonnyal öreg férfiak is tiszteletüket fogják tenni… Innentől következtesd ki magad az események vonulatát.  

− Ah, igen, vagyis, nem, inkább nem gondolok bele – és már ismét indult volna lefelé a lépcsőn, mikor meghallotta Sherlock motyogását.

− Te nagyon sok mindenbe nem akarsz belegondolni, John…

− Tessék? – fordult vissza.

− Csak azt mondtam, hogy te nagyon sok mindenbe nem akarsz belegondolni – morogta kissé sértetten Sherlock. 

− Ezt meg hogy érted? – vonta össze furcsállva a szemöldökét John. 

− Mióta is vagytok együtt az épp aktuális barátnőddel? 

− Majdnem egy hónapja járok Grace-szel. – John zsebre tette a kezét, aztán meggondolta magát, és inkább leült a foteljába. – Mi ez az egész, Sherlock? Mi a baj?

− Jaj, John, miért nem…

− Ne, Sherlock, ezt most ne – emelte fel a kezét a doktor, hogy leállítsa barátját. – Most nincs kedvem találgatásokba bocsátkozni. Azt szeretném, ha elmondanád mi a gond.

Sherlock bosszúsan sóhajtott, de végül megszólalt. 

− Az egyik, ami gond, hogy mindig ilyen férfifaló nőkkel töltöd a szabadidődet, akik a legkevésbé sem értékelnek téged, és még csak nem is értenek meg. – Sherlock egy hirtelen mozdulattal felállt, és hevesen gesztikulálva le-föl kezdett járkálni a szobában. – Én meg… Én meg kivettem a nyelveket a sütőből, készítettem neked lekvárt, és elmentem vásárolni, mivel az én karom hosszabb, mint a tiéd, és így nem fogja a táska a földet verni. És minden bűnügyet megoldok, csakhogy neked legyen mit írnod a nevetséges blogodban. 

Monológja végén Sherlock levetette magát a kanapéra, és szemeit a plafonra függesztve várt. Hosszú másodpercekig csönd honolt a nappaliban, mire John végre magához tért döbbenetéből, és akadozó nyelvvel meg bírt szólalni.

− Sher… khm… Sherlock, te most… most… De hát azt mondtad, hogy téged nem érdekelnek ilyesmik.

− Azt mondtam, hogy nem keresek semmiféle kapcsolatot…

− Igen – vágott közbe John -, és hogy a te jegyesed a munkád.

− Pontosan, John – nézett rá jelentőségteljesen Sherlock. – Az én jegyesem a munkám, és immáron te a munkám részese vagy. Így jó lenne, ha végre belátnád, hogy vonzódsz hozzám. 

− Sherlock, én nem vagyok meleg.

− Nem, valóban nem – bólintott a detektív. – Te engem szeretsz, és nem általában a férfiakat. Ez nagy különbség. Belőlem csak egy van a világon, míg átlagos férfiakból több millió. Na és persze, belőled is csak egy van. Elmegyünk Angelóhoz? Oh, de előbb felöltözöm…

− Mo-most? De nekem…

− Randid lesz, tudom. Velem – vigyorodott el Sherlock, és egy perccel később már úton is voltak Angelóhoz, ahol Johnt már nem zavarta a gyertya, ami vidáman égett az asztaluknál.

John később sem mondta ki, hogy szeretné Sherlockot, de fura módon többé már nem volt randevúja egyetlen nővel sem, ahogy akkor sem tiltakozott már, amikor egy párnak nézték őket. Hallgatott, ahogyan Sherlock a kezdetek kezdete óta tette.